A szolgáltatások számának és súlyának növekedésével egyre több közigazgatási intézmény építi szolgáltatásorientált architektúrára informatikai rendszerét. A Microsoft és a Fisyco fontos célkitűzése, hogy teljes megoldást kínáljon a versenyszférán kívül a közigazgatás és kapcsolódó intézmények számára egyaránt. Számos országban már úttörő termékként jelent meg a Microsoft Dynamics NAV vállaltirányítási rendszerére épített, közigazgatási funkciókkal rendelkező megoldása.
Az Internet Protokoll feletti beszédátvitel – elterjedt nevén VoIP, Voice over IP vagy IP-telefónia – a távközlés egy olyan formája, ahol a beszélgetés nem a hagyományos telefonhálózaton, hanem az Interneten vagy más, szintén IP-alapú hálózaton folyik. Ez tehát azt is jelenti, hogy privát VoIP kiépítése minden további nélkül lehetséges egy helyi hálózaton. A nemrégiben kifejlesztett újítások szinte bárki számára lehetővé teszik ezt. Általánosságban elmondható, hogy az IP-alapú beszélgetés kevesebbe kerül a hagyományos távbeszélőn folytatottól. Nincs szükség ugyanis egy különálló hálózat kiépítésére és karbantartására, ami a szolgáltatónak, s így a felhasználónak is jelentős költségmegtakarítással jár. A felhasználók, ha rendelkeznek szélessávú interneteléréssel, az általuk ki nem használt sávszélességet fektetik be a telefonozásba, gyakorlatilag extra költség nélkül. A szolgáltató hálózatán belüli hívások jellemzően ingyenesek, hiszen ezek csak az Internetet veszik igénybe.
A megosztott alkalmazás-szolgáltatásokkal vállalata optimalizálhatja az alkalmazások rendelkezésre bocsátását és a velük kapcsolatos műveleteket, egyszerűsítheti az infrastruktúrát és végpontok közötti üzleti folyamatokat fejleszthet ki. Az integrált Cisco Application Networking Services (ANS) megoldások biztosítják az információáramlást az adatközpont, a fiókirodák és a háttériroda között.
A hazai mobilszolgáltatók által már beharangozott BlackBerry szolgáltatás, vállalati szintű bevezetését látja el a Fisyco Hungary Kft. A cég szolgáltatásával olyan ügyfeleket céloz meg, akik szeretnék az úgynevezett mobil munkaerőt, fokozott hatékonysággal működtetni.
Kisvállalkozások kulcs kérdése az értékesítés és likviditás. Ezt a két kihívást kell folyamatosan kezelni és legtöbbször minden további feladat a háttérbe szorul. Kivéve az olyan költségtakarékos informatikai segítség igénybevétele, ami pontosan e problémák megoldásában nyújt segítséget.
Mikro Ügyvitel Bevezetés Kedvezményes ajánlat Microsoft Dynamics CRM liszensszel rendelkezőknek
A HATÉKONYSÁG SZABADSÁGA
A megfelelő ügyviteli megoldás kiválasztásánál össze kell egyeztetnie rövid és hosszú távú céljait pénzügyi erőforrásaival. A Microsoft Dynamics NAV erre a problémára nyújt választ egy olyan vállalatirányítási megoldással, amely illeszkedik vállalatának igényeihez és költségvetéséhez. A Dynamics NAV kifejezetten azokat a közepes méretű vállalatokat célozza meg, amelyek napi üzletvitelük megzavarása nélkül szeretnék hatékonyabbá tenni működésüket.
A martonvásári kutatóintézet Közép-Európa és Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági kutatóintézete, mely a gabonafélék genetikai, biotechnológiai, agrotechnikai kutatásaival és nemesítésével foglalkozik. Kereskedelmi szervezete, a Bázismag Kft. képviselői az ország legkülönbözőbb pontjain állnak a Partnerek rendelkezésére, tanáccsal, javaslattal, hibridajánlattal.
Mezőgazdasági területen dolgozó cégben, a Fisyco Hungary Kft. által bevezetett Microsoft Dynamics CRM-et többek közt arra használják, hogy nyílvántartsák az egyes termelők mennyi hektár földdel rendelkeznek, azon belül melyiken mit termelnek. Az is összesíthető, hogy az adott területen a termelő mely forgalmazótól vásárolt vetőmagot vetette el.
A cég a saját maga által kiadott terményeket is regisztrálja. Például, hogy mely fajtatulajdonosnak vagy forgalmazónak hány zsák vetőmagot adott ki, és milyen célra (promócióra, demózni, tényleges eladásképpen, stb.).
Projekt dátuma: 2006.